Rólunk

Csobot Beatrix vagyok,gépjárművezető elméleti és gyakorlati szakoktató - iskolavezető.

2004-ben végeztem el a szakoktatói tanfolyamot, elméleti és gyakorlati végzettséget szerezve, majd 2015-ben Közlekedésmérnöki diplomával folytattam.

Nagykanizsán 2013. május 1-e óta végzem az oktatást, mellette több mint két évig egy nagyobb autósiskola irodáját is "vittem".

2016. október elején jutottam arra az elhatározásra, hogy csak a saját magam munkájáért tudom vállalni a felelősséget, ezért eljöttem az autósiskolától, és  megpróbáltam a saját lábamra állni.

2018. elején sikeresen bejegyeztettem a BELLATRIX Autósiskolát, és most már mint iskolavezető is - irányítom a képzést.

A képzésekről szűken csak annyit szeretnék elmondani, hogy végzettségeinket illetően oktatóink elméleti és gyakorlati szinten a teljes palettát lefedik, de egyelőre csak B (személygépjármű) kategóriás képzéssel foglalkozunk, amit viszonylag rövid várakozással tudunk teljesíteni. (Tantermi, vagy e-learning oktatás keretében.)

Talán emlékeztek még rá, hogy az előző munkahelyemen mindig és mindent igyekeztem megoldani, jól összeszervezni úgy, hogy a lehető legtöbb rugalmasság mellett az előírások kereteibe beleférjen  ...  ezt a szokásomat továbbra is tartom.
2016-ban egyedül kezdtem... jelenleg már 4 oktatóval dolgozik iskolánk, várja tanulni vágyó diákjait.

Üdvözöllek iskolánkban!